Helyszín:  Kelet-Ukrajna
Időpont: 2015. február 12.

- Sajnálom uram, nincs fuvar Donyeck, nincs fuvar!

- 5 000 hrivnya!

- Sajnálom. Mondtam, hogy nincs!

- 10 000!

A levitézlett kék Volkswagen Passat ablakemelője megállt. A tört oroszt beszélő köpcös ukrán taxis majd’ egyhavi jövedelmet veszítene el, ha most teljesen fölhúzná az ablakot. Egyhavi jövedelem, egy két és fél órás útért. Kérges parasztkezével elgondolkodva vakargatja vastag borostáját. Kapzsi szemei csillogva fordulnak Nimród felé. 

- 15 000? - dob rá merészen még egy lapáttal. Vigyorog, érzi a zsákmány szagát.

Nimród szó nélkül fizetett. A szakadár köztársaság fővárosába eljutni nem könnyű feladat, inkognitóban meg pláne nem. Az orosz titkosszolgálat persze símán bejuttatná az orosz határon keresztül, de abból akta lenne, azokat pedig jobb nem szaporítani. Ne kérj segítséget, ha nem muszáj, mondta neki Gábor, aki a KGBéla-ügy óta feltűnően gyanakvó az oroszokkal szemben. A beépített EP-képviselő ostoba és kínos története újabb adalékot jelentett a Főnök rendszeresen feltámadó üldözési mániájához. Néha kibírhatatlan tud lenni a rigolyáival.

- Papír? - kérdezi kötelességtudóan a taxis, miközben ujjával végigpörgette a barnás-zöld ötszázas bankjegyeket.

Nimród válasz nélkül nyitja ki a hátsó ajtót és végigdől a hátsó ülésen. Ki fizetne 170 ezer forintnyi fuvardíjat, ha lenne hivatalos okmánya az ukrán hatóságoktól? Több ezren vannak a várólistán, a különleges engedélyhez pedig csak az ukrán titkosszolgálaton keresztül vezet az út. A sofőr a visszapillantón keresztül még egyszer szemlézte bőkezű utasát, majd egy csattanással sebességbe vágta az utolsó napjait élő váltót és elindult dél felé az 50-es úton. A parkoló fölött posztoló Lenin bánatos szemmel nézett a gyorsan távolodó embercsempészek után.

Az Artemivszket Odradivkától elválasztó tíz kilométert jóleső unalomban tették meg. Az utak kihaltak voltak, a fagyos táj pedig némán terült el a nyomor csendjében. Jobbra fordultak Kurdyumivka felé. A kátyúkkal tarkított betont sáros mocsok váltotta föl. A futómű fáradt rugója meg se próbálta enyhíteni az oligarchák kapzsisága okozta úthibákat. A jegenyefák mögött a semmiből érkező és a semmibe továbbvezető sínek egy gyárat fogtak közre, ami egykor a közeli bányából táplálkozott, míg a kapitalizmus megjelenésével el nem sorvadt. A rutinos sofőr néha letért kisebb földutakra, hogy kikerülje a lehetséges ukrán ellenőrzőpontokat. Novhorodszke külvárosában már hallani lehetett az aknavetők lefojtott tompa hangját. Közel a front!

Február 15-én életbe lép a tűzszünet, így a felek fokozott lelkesedéssel lövöldözik el a hamarosan feleslegesé válló készleteiket. Az egykori gyárvárosból Donyeck felé terjeszkedő tanyák és házak laza vonala nagyjából párhuzamosan haladt a harcvonallal. A keletre fekvő csupasz tisztás volt a senki földje, túloldalán pedig Horlivka már hónapok óta szenvedett a folyamatos ukrán ágyúzástól. Nimródék lassú tempóban szlalomoztak az útakadályok és az ukrán őrposztok között. Szerencsére a szeparatisták heves ágyú és aknatüze elvonta a terrorelhárító egység figyelmét a magányos kék Passatról. 

Jaszinuvatát hátulról kerülték meg. A vasúti csomópont a kormányerők kezén volt, így kissé eltávolodhattak a frontvonaltól. Egy utánpótlás-konvoj lassította csak a haladást dél felé. A taxi engedelmesen döcögött a páncélosok és teherautók keverékéből álló egység mögött. Egy irányba tartottak. A lázadók már napok óta tűz alatt tartották a donyecki repülőteret, és ahogy egyre közelebb értek, jól kivehetővé váltak az ég felé szálló fekete füstoszlopok. Puskalövések, gépfegyver ropogás keveredik a tüzérségi tűz tompa hangjával. Napok óta folyik a küzdelem a folyton gazdát cserélő létesítmény környékében. Csak tegnap harminc ukrán katona halt meg a szeparatista ellenoffenzíva során. Az egyik mellékúton kivágtak a konvoj mögül és Jakovlivka felé vették az irányt. Ez a régió már az tisztán a Donyecki Népköztársaság fennhatósága alá tartozott. Jobbra-balra kiégett autók, rommá lőtt házak jelezték a sokat szenvedett kis települést. A kis földúton észrevétlenül jutottak át a frontvonalon és csak a célállomáson, Donyeck határában fogtak ki egy oroszbarát ellenőrzőpontot. 

- Remélem tudni igazolni magát. Én áthoztam határon. Teljesíteni feltételt pénz. - dünnyögte tört oroszsággal a söfőr miközben engedelmesen leállította a motort. 

A terepruhás, fekete sapkás őrszem kezével jelzett, hogy szálljanak ki. A földhányás mögül újabb szeparatisták kerültek elő és fenyegetően vették körül az út során vastag sárrétegeket begyűjtő Volkswagent. Nimród felkapta hátizsákját és magabiztos határozottsággal teljesítette a parancsot. A taxis eldörmögött néhány szót a posztnak és jelezte, hogy tőle itt helyben le is lőheti, ha akarja, semmi köze hozzá. A tiszt bólintott és kezével félretolta a kezeit mosó kisembert. Minden szem és géppisztoly rá szegeződött.

- Ki vagy? - kérdezte a tagbaszakadt oroszbarát lázadó és farkasszemet nézett a nyugodtan várakozó Nimróddal.

- Neked nem mondom meg - válaszolta nyugodtan és kezeit zsebre dugva várta a folytatást.

Mint mikor tiszt lép a szobába, úgy kattantak ki erre fegyelmezett hangon a biztosítószegek a két férfi körül. A taxis remegve sietett ki a hirtelen kialakuló veszélyzónából. 

- Neki megmondod? - kérdezte erre a őrmester fenyegetően mosolyogva, miközben a 9 milliméteresét mustrálgatta célzás gyanánt.

- Szergej Alekszandrovics nem lenne boldog, ha az véletlenül elsülne - válaszolt a fenyegetésre Nimród, ugyanazzal a hideg és élettelen hanggal, mint korábban.

- Honnan ismered Szergejt? - sápadt el erre a tiszt és riadtan visszadugta pisztolyát az oldaltáskába.

- Ahhoz neked semmi közöd - fokozta tovább a zavarodottságot Nimród, fokozatosan darabokra törve a kemény fiút játszó szeparatista őrmester tekintélyét.

A katonák tanácstalanul néztek egymásra. Ki az a Szergej, akitől még Sztrelkov, a Mariupoli Mészáros is fél? A kegyetlenkedéseiről elhíresült egykori ukrán hentes oszoljt parancsolt. Megfogta Nimród karját és durván maga után húzta a terepjárójához. Hangja idegesen csengett és fortyogó dühvel képzelte el, miként hajítja le ezt a pimasz férfit a donyecki nagytorony tetejéről, ha esetleg hazudik. Racionálisabb énje ugyanakkor nyugalomra intette. Aki ismeri Szergejt, az barátja is Szergejnek, úgyhogy csak óvatosan és tisztelettel bánjunk az idegennel - csitította magában a vérig sértett indulatait. 

- Nem akartam bántani, de mostanában egyre több kapros szabotőrt kapunk el - mentegetőzött Sztrelkov, miközben az északi bekötő úton behajtottak Kelet-Ukrajna egymilliós központjába. Az ukránok gúnyneve mellé olyan megvető grimasz tárult, hogy kétség sem férhetett hozzá: a szerencsétlenek már kivétel nélkül alulról szagolják valamelyik elhagyott szénbánya gyér növényzetét.

A háború nyomasztó hangjai bénító atmoszférát teremtve terültek el a város felett. A gránátvetők és rakéta-sorozatlövők nyugatról beszűrődő folyamatos robbanásait időnként némi morbid változatosság gyanánt elszórt gépsuskasorozatok dobják föl. A lázadás ellen is lázadnak már Donyeckben. Két hete már az iskolák is bezártak, miután a koordinálatlan nehéztüzérségi lövedékek egyre gyakrabban csapódtak kéretlen látogatóként az oktatási intézményekbe. Egyébként se lenne miből fizetni őket. A szeparatista kormány már hónapok óta csődbe ment. Csak a ruszki élelmiszer-szállítmányok és a jószívű oligarchák segélyei látják el a megmaradt lakosságot. Ugyanis, aki tehette, már réges-rég elszivárgott az elátkozott szeparatista fővárosból. Kijev-pártiak nyugatra. oroszpártiak keletre. Azok, akik nem tudtak, vagy nem akartak elmenni, most rezignált kísértetként bolyonganak az utcákon, vagy zárják el magukat lakásaikban a külvilágtól. 

A dzsip, amit még szeptemberben egy ukrán tank alakított pofás kis “kabrióvá”, a Myru sugárúton hajt gondtalan 100-as tempóban a belváros felé. A törött üvegen vadul csap be a februári fagyos levegő. Sztrelkov egyik kezével a kormányt tartja egyenesben, a másikkal pedig gesztikulálva illusztrálja véleményét a szerinte egyszerre fasiszta és zsidó bérenc ukrán vezetésről. Nimród erre önkéntelenül is elmosolyodik. Őrület! Kárpátalján pont ugyanezt hallotta, csak éppen a másik oldalról. Úgy tűnik ez a két jelző örök favorit marad a háborús propagandák és összeesküvés elméletek sekélyes érvrendszereiben. A háború sose volt jó hatással a józan észre - állapítja meg magában. Jobbra a távolban egy magányos, hatalmas sötét tömb tűnik föl a Lenin park közepén. A Donbasz Aréna. Tvorimo isztoriju razom, Közösen írunk történelmet - szólt az EB mára szürreálisnak ható jelmondata. Ki gondolta volna, hogy azok akik akkor vállvetve szidták Kassait a meg nem adott Devics-gól miatt, két évvel később egymást ölik majd halomra a város szélén, filozofált tovább magában Nimród. A helyiek többsége úgy nézte a nyakukba szakadt háborút, mint C. Ronaldo a spanyolok elleni tizenegyespárbajt az elődöntőben. Tehetetlen külső szemlélői voltak egy gyorsan kifejlődő nemzeti tragédiának. 

- Te miért harcolsz? - vágott élesen Sztrelkov szavába, aki épp azt mesélte, hogy múltkor hogyan fogtak el egy kukásautónak álcázott ukrán aknavetőt. 

- Ott helyben agyonlőttük őket - nyugtatta meg gyorsan humán szállítmányát, mielőtt válaszolt volna az előbb feltett kérdésre. - Novorosszijáért természetesen, a független orosz ajkú államért Donyeckben és Luhanszkában - gördült át gyorsan az újabb témára a beszédes őrmester. Az út mellett egy lökéshullámtól kicsavarodott McDonald’s plakát hívta magára a tiszt figyelmét. Ez tegnap még állt, dünyögte fintorogva. A becsapódás mellett két zöld kabátos fegyveres irányította a forgalmat. Sztrelkov jellegzetesen sérült kocsiját kérdés nélkül tovább engedik. 

- Végre férfi lehetek, harcolhatok - magyarázta tovább, miért lépett be a DNR-be. - Tíz évet húztam le egy vágóhídon, Szverdlovszkban. Ez keletre van innen, úgy 150 kilométer. Sosem volt igazi munkám. Apám nincstelen volt, az ő apja is szegény, szóval a kétkezi munka egyfajta családi örökség. Most viszont harcolhatok egy ügyért, a hazámért és ez fontos nekem.  - foglalta össze hosszú hatásszünetekkel súlyozva egyszerű mondatait - A kijevi fasiszták elvették a pénzt, a jövőt és most a nyelvünket is! Rabszolgákká tesznek a saját földünk…

- Értem - zárja rövidre Sztrelkov magyarázatát Nimród ridegen.

Ennyi elég is volt neki a szeparatista propagandából. “Egy hazugság, ha elég sokszor mondogatják, igazzá válik”, jutott eszébe Lenin egyik híres idézete. A világot felforgató forradalmár szobra gyorsan tovatűnt a következő panelház mögött. Repedezett vakolatú homlokzatának ablakait két hete gondos alapossággal tüntette el egy 30 kilós M8-as rakétafej agresszív lökéshulláma. 

Mellkasán enyhe bizsergést érzett. Nimród félig lehúzza a mélybarna Schott bőrdzseki cipzárát és belső zsebéből kihalássza az SMS-től életre kelt telefont. Sztrelkov fürkésző oldalpillantásokkal figyeli utasát. 

“B. Laci nem állt föl egy Schweitzer egypercesen az önk. meetingen. Állítólag a rabbink mondott valami olyat, hogy a magyarok Kelet-Európa szégyenei még 2002-ben a parlamentben. Előd szerint kacsa. Tudsz erről valamit? reagáljunk? Nagy a hiszti, mindenki lehozta. G.”

A fenébe, Laci… - jön ki önkéntelenül Nimród száján a hülyeség miatt érzett indulat. Néhány jobbikos azt se tudja, hol él. Politikus-képző, első óra: Ne szórakozz egy halottal! Főképp akkor, ha az egy zsidó.

“Baromság! Drábik agyréme az egész :) Szerintem kussoljunk, mert ebből nem lehet jól kijönni. Szerintem dobj ki a face-re egy közleményt, aztán várjuk meg, míg kipörög. Felrobbanna a tábor, ha zsidózás miatt fenyítünk meg valakit. Kitartás otthon! Üdv, N” 

Elküldve - jelent meg a vaskos kék buborék alatt az apró-betűs szürke szöveg, majd rögtön Elolvasva feliratra váltott át. Három pötty jelezte, hogy Gábor mondani akar még valamit, de néhány másodperc után eltűntek, jelezve, hogy a Főnök meggondolta magát és részről lezártnak tekinti a beszélgetést. 

- Magyar vagy? - fordult hozzá kérdően Sztrelkov, amikor látta, hogy Nimród elteszi az iPhone-ját. - Bocsi, csak amiatt kérdem, mert tudok néhány fontosabb szót magyarul - tette hozzá, vigyorogva aláhúzva a “fontosabb” szó mögöttes tartalmát. 

Az utasa megadó bólintással törődött bele a lebukásába. Az őrmester felbátorodva folytatta:

- Én bírom a magyarokat! Szeretik Oroszországot és utálják Ukrajnát, meg az EU-t. Van nálatok az a király párt, a Jobbik, akik harcolnak a zsidók és az a másik …, hogy is mondják - keze ütemesen verte a műszerfalat - igen, a cigányok ellen! Nagyon kemények! - teszi hozzá elismerően bólogatva. - Nem kell aggódnotok, ha győzünk, akkor majd nagyon jóban leszünk és nektek adjuk Kárpátalját, az tuti! -  biztatja utasát és zárásként bátorítóan megveregeti Nimród vállát. 

Hiába! Ő továbbra is csak hűvösen bámul maga elé és ridegen fogadja Sztrelkov baráti közeledését. Semmi kedve a haverkodáshoz. Ezt az intellektuális szintet csak Zagyva és bandája képes élvezni. Igazán jól megférne köztük.

Ráfordulnak az Artem utcára. A kereszteződés sarkait majd egy tucat, a hidegtől és vastag kevlártól pufók szeparatista katona biztosítja. Kivágott ujjú fekete kesztyűk változatos fegyverarzenált prezentálnak az elhaladó forgalomnak. Van itt török gyártmányú vastagcsövű shotgun, markolatra rögzített piros tömzsi töltényekkel, modern 72-es Kalasnyikovok, tankelhárító RPG-k, öklömnyi vastag robbanófejeket szóró GP-25-ös gránátvető. Ráadásként az RPK könnyű géppuskák mellett egy betört kirakatú Apple Store tövében ember magasságú rémisztő szovjet NSV vonja magára a figyelmet. Think Different. Gondolkodj másképp - hirdeti a 12 milliméteres lövedékeket szóró, 50 kilós fegyver fölötti felirat. 

- Spártaiak! - mutat Sztrelkov az NSV gyorstüzelő csövére kötött fekete-sárga-fehér zászlóra. A lobogón egy vörös dupla villám segít azonosítani az internetes ripacskodásairól elhíresült orosz zsoldos egységet. - Most vonták ki őket a reptéről, hamarosan mennek északra, kiirtani a katlanba rekedt kaprosokat! - utal a Debelcevben túlélésükért küzdő tízezernyi körbezárt ukrán katonára. 

A szebb napokat is látott dzsip futóműve hatalmasat reccsen, ahogy áthajtottak a kövezetétől megfosztott parkolón. A szürke kockakövek a nyolc hónapja kezdődött zavargások idején válltak a barikádok alapanyagává. Azóta az új rend megszilárdult és a védelmi célú lomtalanítás nyomai már csak ezeken csupasz foltokon látszik a főtéren. Nimród elhűlten nézi a fölé magasodó hatalmas klasszikus szocialista szörnyeteget, a Donyecki Népköztársaság főhadiszállását.

A májusi lelkes zászlóbontásra már csak egy magányos aprócska orosz zászló emlékeztet a 12 emeletes masszív betonmonstrum homlokzatán. A 90 százalékos győzelmet hozó, fegyveres díszkíséret keretében megtartott elszakadási referendum öröme már rég elenyészett. Helyét átvette az elhúzódó háború okozta elkeseredettség és gyűlölet. Egy becsapodó ukrán gránátsorozat veri végig ritmikusan a szemközti piros toronyházak mögött lakónegyedet. Sztrelkov egy pillanatra megállva próbálja bemérni a tompa visszhangból a támadás helyét. 

- Kuibyshev negyed - találgatja elmerengve. - Talán megint a Topaz gyárat lövik. Bár az tök üres, már rég kiürítettük, úgyhogy lőhetik nyugodtan. Válogatás nélkül lőnek, sose lehet tudni, mit is akarnak, csak az biztos, hogy sosem hagyják abba. Sosem! Múlt héten megsoroztak egy kórházat, iskolákat, óvodákat és persze számtalan lakóépületet. Majd egy tucat embert megöltek a rohadt kaprosok, hogy dögöljenek meg! - átkozódik Sztrelkov és indulatosan a front felé mutatva kezét, jelképesen bemutatott egyet a láthatatlan ellenségnek.

- Ő velem van! - mutat Nimródra, válaszul a poszt kérdésére a bejáratnál, mire az megnyugodva elhallgat. - Ne maradj le, mert nélkülem nem jutsz ki élve - szól fenyegetően Nimródnak, aki némán követi őt a harmadik emeletre. Az áporodott szagú, szűk lépcsőházat kedves gyerekrajzok dobják föl a fasiszta, bombázó, kegyetlen ukránokról és a békeszerető, napsütést hozó kedves szeparatistákról. A morbid cuki kampány láttán Nimród önkéntelenül is elmosolyodik és megpróbálja elképzelni, ahogy a kis lurkók az iskolában házi feladatként a háború falra ragasztott nagy képeskönyvét illusztrálják. 

A hatalmas épület egyébként meglepően kihalt. A szakadárok jól láthatóan nem viszik túlzásba itt az államszervezést, bár ez részben érthető is. Pénz nincs, fegyver van. Logikus, hogy azzal foglalkoznak inkább, amiben jók, a kaprosok ritkításával. Az egyszerű kisemberek pedig megélnek majd, ahogy tudnak. 

A lépcsőfordulóból kilépve két jóképű, fiatal tiszt sakkpartíjába botlottak bele. Lábuknál két gépkarabély, asztalon egy fél literes whisky. Sztrelkov megáll. Az asztal, mint egy nagykövetség kapuja jelezte, hogy a folyosó azon része már az orosz titkosszolgálat helyi kirendeltségének felségterülete. 

- Mi van? - kérdezi felállva a keménykötésű ügynök, miután egy laza mozdulattal levette ellenfele futóját a B6-ról. Félszemével gyanakvóan szemlélte a hátrakulcsolt kézzel, illedelmesen távolságba várakozó idegent.

- Ez a férfi Szergejt keresi - mutat fejével hátrafelé és önmaga biztosítására még gyorsan leszögezi - Mindössze ennyit tudok róla.

A Külső Hírszerző Szolgálat tisztje meglepetten néz a pókerarcú Nimródra. Társa néma mozdulattal fegyvere felé csempészi kezét. Szergejt nevét csak két okból ismerheti valaki: vagy mert a barátja, vagy mert az ellensége. 

- Tartsa föl a kezét - rivall rá dühösen, hogy elejét vegye a hátratett kezek esetleges váratlan mozdulatának. Nimród hidegvérrel, lassan indította el fölfelé a kérdéses végtagjait. Az ügynök közelebb lépett és egy mozdulattal kitépte az engedékeny ujjak közül a félbehajtott cetlit. Egy határozott csuklómozdulat után ki is nyílt a kérdéses, pecsétel ellátott doksi. A tiszt szigorú tekintette a papirosról, Sztrelkovra vándorolt.

- Tűnj innen! - mordult a tanácstalanul feszengő őrmesterre, aki Nimródra eresztett sanda kérdő pillantások keretében vonult vissza a lépcsőház homályába.

- Maradj itt! - utasította a tiszt az egyedül maradt férfit és távoztában társa Ak-72-sének célkeresztjére bízta Nimródot.

“Harmadik ajtó” - állapította meg magában reflexszerűen a becsukódó ajtó hallatán, miközben látszólag céltalanul bámulta a magára hagyott sakktáblát és félig kiivott tartozékát. Kellemetlen szituáció. A világos egy lovacskával nyer a pontozásban, de a sötét a jobb szélen, egy bástya-gyalog kombinációval kegyetlenül jó pozícióban van. 

- Véged van, kérj döntetlent! - böki, oda tökéletes orosz kiejtéssel Nimród a fogva tartójának.

- Ne aggódj, idegen! - szólt vissza mosolyogva az orosz altiszt. - Előnyben vagyok és ha a két bástyám kiszabadul a gyalogok mögött, akkor nyerni fogok. - válaszolja szemrebbenés nélkül.

- Arra már nem lesz időd, barátom - szól vissza Nimród és szája pimaszul tükrözi az ügynök mosolyát.

- Fogd be! - zárja le a szakmai vitát a ruszki és fegyvercsövének aprócska mozdulatával mutatja be érvrendszere legerősebb pontját.

- Nimród, drága barátom! - oldja föl a feszültséget egy hang a folyosó közepéről. 

Szergej volt, a vodka tömény szeretetétől gömbölyűre hízott veterán KGB-összekötő. Még Béla mutatta be őket egymásnak tavaly márciusban, mikor öntörvényűen, nemzetközi megfigyelőként vett részt a felülről vezérelt krími népszavazáson. A két régi haver dualizmusa hamar triumvirátussá bővült. Mindegyik fél tudta, hogy Nimród a boldog ruszki-Jobbik házasság jövőjének letéteményese. Béla ekkora már bukott ember volt. Ezt tudta ő is, Szergej is, és persze Nimród is, csak nyilván hülye lett volna ezt nyíltan kimondani. Nem is kellett, a tények önmagukért beszéltek.

A fenyegető karabély Szergej intésére a plafont vette célba és tulaja tiszteletteljesen félreált az összeölelkező páros útjából. A sorsok százait összeroppantó vasmarok végigveregette a jobbikos vállát és átkarolva magával vonszolta a harmadik ajtó mögött rejtőző kis odúba. 

- Kedves barátom, miért nem mondtad, hogy jössz!? Díszkíséret szerveztem volna neked ebből a katonásdit játszó csürhéből - mutat ki nevetve az ablakon. Az udvaron épp három páncélos csapatszállító szívta magába a frissen jelentkezett újoncokat. 

- Nem akartam feltűnést, egyébként sem nagy kihívás átjutni a határon, kár lenne miatta mozgósítani az ügynökséget. - próbálta tompítani a kedélyes mondatokba rejtett sértődöttséget. 

- Persze, persze, de egyedül veszélyes odakint magyarként! - figyelmeztetett a vén ruszki medve, akinek roppantul nem tetszett ez a hirtelen jött önállósulási kedv, pont Putyin legkedvesebb ölebénél. - Vigyázz, sose tudhatod, kiben bízhatsz, csak mi garantálhatjuk a biztonságodat! - toldotta meg, egy csipetnyi fenyegetéssel a hangjában, de a bevitt tus után rögtön visszakozott. Nem akart háborút. Most nem.

- Sebaj, fő, hogy itt vagy! - hűtötte a szituációt Szergej és ujjával intett az ajtóban várakozó tisztnek, hogy távozhat. Az lazán szalutált és megfordulva távozni készült.

- Zajcev! - szólalt meg Nimród, aki közben kényelmesen elhelyezkedett a nagy íróasztallal szembeni élénkvörös olasz bőrfotelen. Fejét féloldalasan hátrafordítva mélyen belenézett a zavarodott ügynök meglepetten pislogó szemébe. 

- Blokkold a vezért a H1-en és figyelj a bástyákra! - Nimród a váratlan tanács mellé kacsintott egyet, majd előre fordulva megigazította öltönyét és figyelmen kívül hagyva Szergej feldúlt pitbull arcát, a falon lévő arany veretes Putyin portrét bámulta. Grubaya sila. A nyers erő.

A vasalt nehéz faajtó egy súlyos csattanással, majd egy elnyújtott, éles csiszolópapír-szerű hanggal tért vissza foglalatába. A tárgyalás megkezdődött. 

Folytatás következik...

Még több hatalmat akarsz? Lájkold Facebook oldalunkat!

Mi ez? A Hatalom árnyékában egy aktuálpolitikai thriller sorozat, műfajában pedig folyamatosan frissülő regény. A történetet részben az élet írja. Egy fideszes vezető, egy civil aktivista és egy jobbikos tanácsadó sorsán keresztül követjük végig 2015 legfontosabb eseményeit.  

Disclaimer: A Hatalom árnyékában fiktív történet. A sorozatban megjelenő közszereplők mondatai, gondolatai és cselekedetei kizárólag a szerzői képzelet termékei. A valósággal történő bármilyen esetleges egybeesés a véletlen műve.