Helyszín:  M1, pátyi pihenőhely
Időpont: 2015. február 6.

István megnyomja a home gombot és a YouTube alkalmazás átadta helyét a főképernyőnek. Utálta a feliratos videókat. Ez már a sokadik mém volt, amit megnézett ma, nem beszélve a félóránként kikerülő új nyilatkozatokról. Őrült egy nap, gondolta. Kriszti sorra kapcsolta a kétségbeesett jobbos újságírókat, akik rémülten igyekeztek menekülni az árvíz elől. “Mindenkinek találunk helyet” - szólt a válasz, újra és újra. Végül is, a köztévé csatorna-kavalkádjában csak sikerül majd helyet szorítani néhány tucat Simicska-menekültnek az MTV Noé-bárkáján. Nyolcvan milliárddal a zsebedben igazán könnyű nagylelkűnek lenni. Tizenöt perc múlva éjfél. A forrás szerint most már bármikor itt lehet. Ujjai idegesen dobolnak a kormányon. Még sose volt ilyen fontos küldetésen. Részben hízelgett neki, hogy János rábízta a holdkóros Lajos megrendszabályozását, részben viszont gyanakvással töltötte el. Ez nem az ő szintje volt és ezt nyilván fent is tudják. Akkor mégis mit keres itt? Habony szokta az ilyeneket intézni. Miután gyorsan kizárt egy-két lehetséges opciót, kénytelen elismerni magának, hogy feszültség levezetésként dobták a bosszúra éhes pénztárnok elé. Mint azok a kis narancssárga szivacslabdák, amiket áprilisban a kampányban osztogattak. Az indulat veszélyes jelenség a politikában. Irracionális, kiszámíthatatlan, de szerencsére csak rövid életű. A érdekek és a politikai realitások hamar kiszívják ezt az ártalmas mérget a betegből. István pedig eltökélte magában, hogy jó orvos lesz. Egyszerre megértő és szívtelen. Kemény, mint a kő és undorítóan hízelgő, mint Vona Gábor legújabb, 2.0-ás kiadása.

Egy fekete Skoda Superb hajt le az autópályáról. A rendszám egyezik, tehát a hírtévésnek igaza volt. Tényleg ide szokott járni, amikor Ausztria felé utazik. A kocsi élesen fékezve leparkol, miközben nagy gondot fordít rá, hogy legalább három parkolóhelyet lefoglaljon magának. Tahó! Látszik, hogy sosem érdekelte magán kívül semmi sem. A köpcös alak, kigombolt és felgyűrt ingben, kabátját hóna alá csapva, kikászálódott a kocsiból. Nem egy fázós típus. Ódivatú hózenetrógerének pántjai körülfogják hatalmas pocakját. A becsapódó ajtó hangja végigzengett a pátyi lehajtónál kiépített pihenőhelyen. Ideges és talán kissé piás is, állapítja meg István, miközben Audi A6-osából figyeli a nagyokat sóhajtozó célpontot. Egy jellegzetes kék színű, sárga napocskás Waberer’s kamion mellett parkolt, ami tökéletesen leárnyékolta a lámpák fényei elől. Emberünk hangosan káromkodik, mert a slusszkulcs jeladója sokadik nyomogatásra sem hajlandó lezárni a kocsit. A rádióhullámok végül csak utat találnak a központi zárhoz és a Skoda egy narancssárga pittyenéssel engedelmeskedik. Nem volt neki semmi baja, csak hát nem a nyitó gombot kellene nyomogatni, ha zárni akarunk. Egy nehéz nap éjszakáján azonban az ilyen egyszerű dolgok is bonyolultakká válnak. 

István egy fikarcnyit sem sajnálta a Mol benzinkúttal egybeépített éjjel-nappali Marché étterembe bebicegő férfit. Aki azt hiszi, hogy a pénz a legfontosabb az életben, az meg is érdemli a bukást. Mélységesen megvetette az élősködő oligarchákat. A víz oda folyik a csapból, ahová vezetjük. Ha kell, a Közgéphez, ha kell, a Strabaghoz, ha kell, a Swietelskyhez. Lényegtelen. Az egyik lavór olyan, mint a másik. Gázszerelőből is lehet milliárdos, ha a Főnök úgy akarja. A sivatagban csak az oázis ura számít. Lehetnek nagyok a tartalékaid, utánpótlás nélkül úgyis beledöglesz a gazdasági válság rekkentő hőségébe. Lajos, Lajos mit gondoltál? Komolyan azt hitted, hogy néhány száz milliárd forinttal bármit is elérhetsz? Kis naiv. Túl sokáig voltál távol a hárskúti porfészkedben. Megöregedtél Lajoskám - kommentelt Simicska képzeletbeli idővonalára István, miközben figyelte, ahogy remegő kézzel iszogatja nagy adag lattéját a néptelen étkezde egyik eldugott sarkában. Sohase szerette a puccos helyeket, maga volt a megtestesült fukarság. A tesco-szatyros kisember, aki fölött eljárt az idő. 

- Üdv Lajos - köszönt rá hangosan István, majd rögvest hetykén le is vetette magát a szemközti székre. 

A váratlan vendég érkezésére a közbeszerzések császára úgy összerezzen, hogy ijedtében magára önti a finom olasz kávét. István segítőkészen hoz egy adag szalvétát, miközben magában kajánul mosolyog. Megtervezni se lehetett volna ennél jobb belépőt.

Lajos dühösen kitépi kezéből az apró, kávézói papírfecniket és reménytelen kísérletet tesz arra, hogy eltüntesse a rikító sárga kockás ingén egyre terjedő barnás foltot. Tehetetlen mérgében az asztalra csapja az összegyűrt nedves galacsinokat és ugyanezzel a lendülettel előre hajolva alig húsz centiről ordítja a politikus arcába minden dühét.

- Takarodj innét, te…

Mielőtt rátérhetne az országos hírű trágárságainak egyikére, István két kézzel megragadja a vállánál és visszalöki a helyére. A mázsás súly alatt hatalmasat reccsen a szék és csak a masszív tölgyfalábaknak köszönhető, hogy az egykori nagyágyú nem került szó szerint a padlóra. A hirtelen erőfeszítéstől kivörösödött arcú István határozott kézmozdulattal jelzi az aggódó pultos lánynak, hogy minden rendben. Ez ugyan az előbbi jelenet fényében nehezen hihető, de a férfi olyan fenyegető arckifejezést vág hozzá, hogy a frissen felvett pultos csaj riadtan bújik vissza a kasszába. Már csak az kéne, hogy hívja a rendőröket, szép kis befejezése lenne ennek a rohadt napnak, fut át az agyán. Úgy dönt, itt az ideje kissé visszavenni a tempóból. 

- Jelenetet akarsz, Lajos? - mordul visszafordulva a döbbent férfi felé, miközben egy rántással megigazítja kék Armani-öltönyét és nagyot fújtatva visszaült a székre. 

A vén harcos teljesen megsemmisült. Mint mikor Cézár szembetalálja magát fogadott fiával, Brutusszal azon a végzetes márciusi napon, úgy párolgott el neki is minden akaratereje a leteremtő szavak és mozdulatok hatására. 

- Liszkay ugye? Ő mondta meg, hogy itt vagyok? - Lajos nehezen préseli ki magából a szavakat, megtört arcát Istvánra emelve. 

Nem válaszolt. Nem akart kamuzni, így hát hallgatólagosan helyeselte Lajos megérzését. A Közgép-vezér száján fitymáló grimasz futott át. Brutus kispályás volt a Magyar Nemzet főszerkesztőjéhez és a Hír-TV elnökéhez képest. Szövetséges, barát, lehetséges utód - sorolta magában Simicska a bizalmi címeket, amiket a 94-ben felkarolt ambiciózus oligarcha-reménységre tűzött. 20 évnyi közös iszogatás, bratyizás ért ma itt csúnya véget. Nemcsak az anyagi és politikai kár volt sokkoló. Gyötrő fájdalommal töltötte el a mély, lelket feltépő seb, amit Liszkay Gábor árulása okozott benne. Az ősi betyárbecsület, ami évszázadokon át összetartotta a Kárpát-medence elitjét, ma szembe találkozott a nyers hatalmi érdekek jéghegyével. Lajos szemében a húszon-egynéhány éve épített Titanicja elsüllyeszthetetlen volt. Gondosan rakosgatta össze éveken keresztül a teljes átláthatatlanságot biztosító, kliensekre és strómanokra építő mesés Simicska-birodalmat. Hiába lapozod fel a napi.hu 100 leggazdagabb magyarját felsoroló kiadványát évekre visszamenőleg, mégse találod meg benne az ország leggazdagabb emberét. A Fidesz gazdasági holdudvarának legfontosabb figurája olyan bonyolult céghálót szőtt maga köré, amely látszólag sebezhetetlenné tette. Az érdekeltségébe tartozó média-, reklám-, építőipari, vagyonkezelő és energetikai vállalatok tulajdonosi szálai sorra eltűntek az igazgatósági tagok, kft-k, offshore cégek és ilyen-olyan Simicska-közeli vállalkozók útvesztőjében. A White Star Line luxusgőzöséhez hasonlóan azonban ez a mestermű is három végzetes hibát vétett a nagyságot hajszoló végzetes útja során: Túl gyorsan haladt, nem volt rajta elég mentőcsónak és végül túl sok rekesz sérült meg az elsüllyedhetetlenséget garantáló zsilipes biztonsági rendszerben. 

Simicska sok jelet kapott arra, hogy lassítson. Orbán távolságtartó lett vele szemben. Friss, központilag vezérelt riválisok sora tűnt fel körülötte. Senki nem akarta a vesztét a Fidesz egykori pénztárosának, de már nem tűrték tovább, hogy egyedül játsszon az állami és EU-s pályázatok nagy porondján. De Lajos arcába nevetett a Főnöknek. Pedig sok veszítenivalója volt. Birodalma röghöz kötött. A komplex cégháló, a sok ingatlan, plusz helyi érdekeltség lehetetlenné tette, hogy sok mindent megmentsen az ármányokba süllyedő hajóról. Százmilliárdos óceánjáróját kénytelen lenne néhány milliárdos offshore mentőcsónakra cserélni politikai vagy gazdasági krach esetén. Amin persze még mindig vígan elélhet élete hátralévő részében egy trópusi szigetparadicsomban, de Lajos számára ez sosem volt valódi opció. Számára a pénz hatalmat jelentett, ezt a függőséget pedig nem lehet érzéki élvezetekkel kigyógyítani. Crescit amor nummi quantum ipsa pecunia crescit. A pénz szeretete a növekvő pénzzel arányosan nő. Végső soron az első két hiba azonban csupán magas kockázati besorolás alá helyezte a Simicska-birodalmat. A harmadik hiba azonban helyrehozhatatlannak bizonyult. Az alattomosan lopakodó, felül Liszkayt formázó, alul pedig Orbánt rejtő jéghegy feltűnésekor csak arra kellett volna figyelnie, hogy ne nyújtson túl sok támadási felületet és még ma is vígan úszkálna a haverkapitalizmus bőséges zsákmányt nyújtó tengerében. Lajosunk viszont ekkora már túlságosan gőgös volt ahhoz, hogy reálisan mérje fel helyzetét. A mai napon pedig ott érte találat hajóját, ahol a legsebezhetőbb volt. A médiabirodalom szívét jelentő Nemzet Kft.-nél. 

Ez bizony aljas húzás volt Liszkaytól, ismerte el magában István. Aljas, de hatékony, mint a zseniális politikai lépések úgy általában. Minden a délelőtti összevont vezetői értekezleten kezdődött. A Wesselényi utcai székházban összerántott meetingen ott voltak a Hír-TV, a Lánchíd Rádió és persze a Magyar Nemzet fejesei. Minden meg volt tervezve. 9.15-kor kellett Istvánnak felhívnia Liszkayt, a médiakonglomerátum elnökét, aki gondosan ügyelt, hogy a telefonhívás a lehető legteátrálisabban történjen meg. Bocsánatot kért, legalább háromszor hangosan elsuttogta, hogy a Főnök - ez a szó közöttük nem a miniszterelnököt, hanem a munkaadójukat jelentette - és kezével intve bátorította Élő Gábort, az online felület főszerkesztőjét, hogy nyugodtan folytassa tovább az éves tervekről kezdett monológját. Természetesen tudta, hogy ezután ez már senkit nem fog érdekelni, de hát éppen ez volt a célja. A kíváncsi tekintetektől kísérve sietősen kiviharzott a tárgyalóból, majd az üvegajtó előtt látványosan gesztikulálva megbeszélte Istvánnal, milyen király, hogy Dárdait kinevezték a Hertha élére. 

Néhány perc után Liszkay egy ku*rva életbe ordítás keretében a földhöz vágta a telefonját. A márványpadlón nagyot csattanó készülék hangja kellően megágyazott a színjáték zárójelenetéhez. B-kategóriás alakítást nyújtott, de az előzmények és az egyre feszültebb Orbán-Simicska konfliktus jócskán ellensúlyozta erőltetett színészi alakítását. “Lajos megőrült! A Főnök bedilizett, ki fogja készíteni a céget!” - sokkolta társait felindult hangon és ujjával Szerető Szabolcsra, a hitetlenkedő képet vágó főszerkesztő-helyettesre mutatva folytatta: “Azt követelte, támadjuk Viktort, sőt - itt hatásszünetet tartott - a családját is. Ráchelt. Gáspárt. Anikót! 180 fok - emberek! 180 fokos fordulatról beszél ez az őrült, a ku*rva életbe” 

Az értekezleten elszabadult a káosz. Sokaknak ez volt az utolsó csepp. István és Héja egy héttel korábban mindegyiküknek küldött egy busás ajánlatot a rohamosan hízó közmédiánál, így semmi okot nem találtak arra, hogy miért is vállalják a bilincset Lajosért. Mert tudták, hogy ennek ez lesz a vége. Ügyészség, bíróság, börtön. Polt Péter leleményes. Biztos talál indokot. Öt perc múlva kész volt a nyilatkozat. Testületileg lemondtak, “lelkiismereti okokból”. A Titanic léket kapott és megkezdte egyre gyorsuló útját az óceán fenekéig.

István markával a maradék kenyérrudat is eltüntette a fonott kosárból. A száraz morzsalék jelezte a Marché házi specialitásának útját az asztalon, a kék öltönyön és a miniszteri biztos szája szélén. Az ujjnyi hosszú péksüti már kissé aszott volt a nap végére, de ez nem zavarta. Reggel óta nem evett semmit és farkaséhes volt. Most, hogy egy csöppnyit tompult az étvágya, harci kedve is kezdett visszatérni és még egy kis Simicska-vérre szomjazott. 

- Gábor százmilliót kért az üzletrészéért. Megadtad? - lökte oda félvárról, mintha csak a sofőrjét kérdezné, hogy kiporszívózta-e a padlószőnyeget. 

Jobb kezével szórakozottan ellenőrizte a pogácsás kosarat. Üres volt. Tudta a választ, a sajtó is lehozta, de ő mégis Lajos szájából akarta hallani. Pusztán pedagógiai célzatból. 

- Miért téged küldtek? - tért ki a kérdés elől az éppen kissé megnyugvó Simicska. A gőz kezdett már kipárologni belőle és véralkohol szintje is gyorsan apadt. Nem akarta újra felhúzni magát. Próbálta összeszedni a mai napon darabjaira hullott politikai realizmusát.

- Szokj hozzá. Az elmúlt 24 órában sokat esett az árfolyamod. Ha így folytatod, legközelebb már csak Krisztit küldöm - fojtotta el a kitörési kísérletet István és mint egy profi bokszoló újra lecsapott. - Nem szeretjük az árulókat. Megadtad vagy sem?

- Lerendeztem. - Szeme szikrákat hányt a megaláztatástól. - Megkapta az aprópénzt a tulajdonrészéért, örült, mint majom a farkának. Kisstílű alak, de nem is néztem ki belőle mást.

- Nem kértem kommentárt. Remélem megbocsátod, ha mára ki*aszottul elegem van a véleményedből - folytatta a verbális inzultust István. Nem szokott káromkodni, de ezt a ziccert nem lehetett kihagyni. 

- Elég ebből! Takarodj a szemem elől! Nélkülem rohadt kis senkik lennétek. Én építettem fel mindent. A pártot. Viktort. A kétharmadot. Csak egy valakivel akarok beszélni és az nem te vagy. Menj a fenébe! - csattant föl Lajos, pufók arca vöröslött a dühtől. Pedig annyira realista akart lenni, de ez a suhanc nem könnyíti meg a dolgát. 

- Felesleges. Ő is azt kérdezné, amit én. Miért akarod bántani őt, Anikót, Ráhelt és Gáspárt? - kérdezte, és hangja olyan hűvös és nyugodt volt, mint amikor Michael Corleone kéri számon testvére halálát Carlo Rizzin, mielőtt megölné.

Lajos arca falfehér lett. Most esett le neki, hogy ez a hazug bélyeg már több mint játék. Rajta akarják hagyni Káin bélyegét. Ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. Ha nem tépi le magáról ezt a billogot, vége. Mindent elveszít. Ritkán érzett félelmet az életében, de most kezdett bepánikolni.

- Csak nem hiszitek el?! A FŐNÖKÖT? Ez nevetséges - mondta és erőltetetten nevetett. István arca komoly maradt, és faggatóan belemélyedt Lajos tekintetébe, akinek arcáról lefagyott a mosoly - Ez hazugság! - ordította el magát. Halántékán kidülettek az erek. Mellkasa 200-as tempóban lüktetett.

István tenyerének külső felével egy lassú mozdulattal letörölte a rápermetezett nyálcseppeket, majd egy szalvétát kitépve a tartóból, lassú vontatottsággal, gondosan megtörölte a kezét. Ő mossa kezeit azok után, ami most következik.

- Miért hinnék kevésbé egy hűséget mutató főszerkesztőnek, mint egy árulónak? - ismételte meg újra a kemény jelzőt.

Arról, hogy ki is az áruló, Lajos sokat tudna beszélni, de most kizárólag a csapdából való kimenekülés járt a fejében. Szabadulni. Szabadulni. Szabadulni.

- Értsd meg, soha, senkitől nem kértem, hogy Viktort támadják. Pláne nem a családját. De még csak a kormányt sem. Nekem elvi fenntartásaim vannak és semmi több.  Ezt tavaly áprilisban elmondtam Viktornak. Nem lökhetjük oda a jövőnket Putyinnak. Egyrészt, ha mi most minden lapot az oroszokra teszünk, akkor igen, jönnek, és kitömnek bennünket pénzzel. Azt hiszed, nem tudom, milyen üzlet Bakuban autópálya-hidakat építeni? Vagy Türkmenisztánban gáztározót? Csakhogy azt is tudnunk kell, hogy velük nem lehet eljátszani azt, amit a beszari nyugatiakkal. Hogy ha szorul a költségvetés, akkor lazán odacsapunk nekik tíz-húsz-ötven százalékos különadót, meg harmincszorosára emelt minőség-ellenőrzési járulékot. De ezt ti is pontosan tudjátok, csak nem akarjátok észrevenni. Az RTL, Tesco, Spar és társaik sírnak, Brüsszelbe, meg Merkelhez szaladgálnak, a ruszkik azonban nem ilyenek. Ez Kelet - ember! Másként intézik, ha sérelmek érik őket. Azt hiszed, ha nem rinyáltak Londonban megitatni Litvinyenkóval egy teába kevert mini plutóniumbombát, akkor Budapesten visszafognák magukat? Ezt akarjátok? Tőlük féltsd Viktorékat, ne tőlem és ezt mond meg Jánosnak is!

István unottan hallgatta végig Lajos antikommunista reflexeit tükröző monológját. Hagyta beszélni áldozatát. Lázár szerint Lajosnak még élnie kell, gazdasági, politikai és persze fizikai értelemben egyaránt. Most, hogy kellően megruházta, mint jó pásztornak meg kell mutatnia neki a kivezető utat. Szemével jelzett Lajosnak, hogy folytassa. Beszéljen.

- Igen. Gyűlölöm Putyint. Kiakaszt, hogy János rajtunk veri le az RTL-en elbukott különadót. Az is, hogy kihagytatok a MET-ből. Ezt a véleményemet vállalom, de soha nem akartam ártani magunknak, a fenébe is! Én még mindig hozzátok tartozom, nem akartam ártani. Csak dühös voltam. Dühös és kész. Ostobaság volt, tudom, de nem akartam ártani… Bo…Bocsa…Bocsánat! - arca szinte már könyörgött, hogy higgyenek neki. Szeméből egy tétova könnycsepp kereste a lefelé vezető utat kihízott arcán. 

Hiába. Ez nem István reszortja volt. Megbocsátani csak fönt tudnak. Amíg nem vonják vissza a selyemzsinórt, addíg szemében Lajos továbbra is csak egy mocskos áruló. Pártkatona volt. Csak a főnöke parancsait követte. Persze, tudta, hogy van út visszafelé is. Nem engedjük el a megtévedtek kezét sem, adunk esélyt nekik. A megbocsátáshoz vezető út azonban a megalázkodással kezdődik, és soha nem vezet vissza ugyanarra a pozícióra, ahonnan a vétkező kiesett - idézte föl magában János alapelvét. Az elmúlt húsz-huszonöt évben sok példa volt erre. Régen-régen például Wachsler Tamás elkövette az ősbűnt, és elindult a Főnök ellen a pártelnökségért. Szóltak neki, hogy gondolkozzon, de nem hallgatott a jó szóra. Mi lett az eredménye? Évekre eltűnt, aztán amikor már jó sok időt eltöltött a pusztában, magába szállt, és visszakopogott. És a Főnök visszafogadta, persze nem államtitkárnak. Wachsler a Kossuth-téri felújítás biztosa lett, az egykori elnöki kihívó most szemlézheti, vajon rendben van-e lerakva a viacolor a Nemzet főterén. Ebben azért van üzenet. De Lajossal ezt úgysem lehet eljátszani...

- Nyugodj meg! Nyugi, Lajos - pátyolgatta István a kiborult oligarchát. Zakójából egy csomag papír zsebkendőt vett elő és áttolta az asztalon. - Hétfőn kiadsz egy nyilatkozatot. Nem az MTI-nek, hanem az újságodban és leírod, hogy nem akartad bántani Orbánt és családját. Nem kell bocsánatot kérned, nyugodtan írd le, ha akarod, hogy Liszkay félrevezetett, nem értesz egyet Orbán tanácsadóival, de János látni akarja, amikor ott van a Magyar Nemzet címlapján az, hogy Simicska nem kért fordulatot. Ennyi. Ha ezt megteszed, nem lő vissza rád senki. Nem fog támadni téged az M1, nem fog rászállni a NAV a pályázati pénzekre, sőt - és itt már pajkosan rámosolygott - Szélesnek megmondjuk, ne verje a nyálát, hogy átveszi az embereidet a tévéjébe. Most pihenj egy pár napot és szánkózd ki magad. Aztán majd beszéljünk valamikor, de már ne egy ilyen útszéli restiben. Többet érdemelsz. Sérelmeinket is meg kell tudni oldalunk házon belül. Azt hiszed, Jánosnak nem kell nyelnie minden nap? Nem a Pokorni-féle szívózásokra gondolok, hanem a nagy játszmákra. Tónival például. Tudod, csapásokat adunk, csapásokat kapunk - idézte Virág elvtársat a Tanúból, majd zárásként, mintegy tőkesúlyt helyezve a Főnök üzenetére, hozzátette: - De ha nem segítesz nekünk, mi sem tudunk segíteni neked. Sokan vadásznak rád és csak mi védhetünk meg, ezt sose feledd. 

Lajos kifújta az orrát, majd apró, de félreérthetetlen fejbólintással elfogadta az ultimátumot. A politikát a győztesek írják. A kétharmad erősebb, mint a pénze. Nem tehet mást, csak menti, ami menthető.

Ezzel István részéről vége is volt a beszélgetésnek, elérte a célját. Mission accomplished. Egyetlen további szó nélkül faképnél hagyta Lajost, aki fejét erőtlenül hátradöntve, karjait szétvetve az asztalon, gondolataiban pedig önmagát átkozva adta át magát a letargiának. Kivégezte. Most egy ideig csönd lesz és János számára ez a legfontosabb. Putyin érkezését semmi sem zavarhatja meg.

A kasszánál mosolyogva egy Matolcsy-tízezrest csúsztatott a lánynak és mókásan mutatóujját a szája elé helyezve jelezte neki, hogy ez jobb, ha köztük marad. A pultos csaj riadtan bólintott. István hóna alá csapta kasmír kabátját és zsebre dugott kézzel távozott az étteremből. A fagypont közeli hideg levegőn kifújta magát. Szép munka volt. Előveszi telefonját. Fél kettő. Lilitől már öt nem fogadott hívása volt. Biztos ideges szegényke, de majd holnap megnyugtatja. Fáradt volt, szeretett volna minél előbb hazajutni. 

160-as tempóban repesztett vissza Pest felé. Minden bizonnyal sorra vakuzták le a traffipaxok, de biztos volt benne, hogy büntetés nélkül megússza a gyorshajtást. Végül is egy miniszteri A6-ossal ki merne szórakozni? Budaörsnél egyszer csak felcsendült a jellegzetes iPhone szignál. István jobb kezét a kormányról levéve próbálta előkotorni a telefont az anyósülésre lökött kabátja alól. Miután keze eredménytelenül tapogatózott, félrelökte a kabátját és meglátja a félig az ülés támlája alá csúszott készülék téglalap alakú fénysziluettjét. Nincs hívóazonosító. 

- Ki az? - vakkant bele ingerülten István, akin már kezdett kijönni az egész napos műszak stressze.

A túloldal néma csöndbe burkolózik. A hívó nincs hozzászokva az ilyen lekezelő hangnemhez.

Szervusz István -  töri meg végül a kínos hallgatást a mély, kissé rekedtes férfihang.

István néma, tátogó káromkodások sorát zúdítja önmagára és a világra, majd hirtelen félrerántja a kormányt és egy pillanat alatt két sávot átvágva besorol a leállóba. A karbon-kerámia fékek hatalmas erővel fogják satuba a kerekeket és az A6-os éles nyikorgással megállt.

- Minden rendben? Hívjalak vissza később? - kérdezi a különös hanghatásokon kissé meglepődve a miniszterelnök.

- Persze! Illetve, nem szükséges! Itt vagyok! - vágja rá zavartan István és szemeit kifeszítve, majd hirtelen összecsukva próbálja elűzni álmosságát és félszegségét.

- Hogy ment?

- Minden rendben lesz. Hétfőn ott lesz a cikk, biztosíthatom, miniszterelnök úr.

- Hogy viseli?

- Kissé megviselt, de rendbe jön. Azt mondja, nem akarja önt bántani.

- Tudom. Tudom. Szegény Lajos, talán nem kellett volna, talán nem… 

A telefonon fojtott sóhaj, sőt mintha tompa zokogás hallatszott volna át, de ebben már István nem volt biztos. Megszakadt a vonal. Egy nehéz nap éjszkája ezzel véget ért, de még sok fogja követni. István pedig készen állt a háborúra.

Következő rész (1. Évad 5. rész)

Még több hatalmat akarsz? Lájkold Facebook oldalunkat!

Mi ez? A Hatalom árnyékában egy aktuálpolitikai thriller sorozat, műfajában pedig folyamatosan frissülő regény. A történetet részben az élet írja. Egy fideszes vezető, egy civil aktivista és egy jobbikos tanácsadó sorsán keresztül követjük végig 2015 legfontosabb eseményeit.  

Disclaimer: A Hatalom árnyékában fiktív történet. A sorozatban megjelenő közszereplők mondatai, gondolatai és cselekedetei kizárólag a szerzői képzelet termékei. A valósággal történő bármilyen esetleges egybeesés a véletlen műve.