Helyszín:  Washington
Időpont: 1956. október 30.

- Ígéretet küldtünk, hogy segítünk nekik! Csapatokat kell küldenünk Magyarországra! - próbálja Frank Wisner felrázni a hűvös társaságot, de érvelése megdermed a közöny fagyos légkörében. 

- Ike hajthatatlan ebben, semmiképpen nem küldünk oda csapatokat - torkolja le a Cég igazgatója, Allen Dulles idegesen az ügynökhöz méltatlanul érzelgős kirohanást. Fapipáját visszadugja szájába és mélyet szív az aromás dohányfüstből. 

Úgyse lehet tenni semmit és a vén csataló számára egyébként is marginális kérdés volt Magyarország jövője. Kelet-Európához tartozott, az pedig a szovjet érdekszférába. Mióta atomrakétákat szegeztek egymás fejéhez, ezt messzemenőkig tiszteletben kellett tartani. 

- A legtöbb forradalmár diák! - kísérli meg Frank még egyszer kétségbeesetten felébreszteni a nyomokban talán még megtalálható lelkiismeretet. Alig félméterről súgja Allen unott arcába könyörgő hangon: - Csak gyerekek!

- Mi tudjuk, hogy nem küldünk csapatokat, de az oroszoknak is tudniuk kell! - szól közbe a Fehér Ház CIA-kapcsolattartója, megpróbálva kiutat mutatni ebből a meddő és zavaróan moralizáló beszélgetésból.

- Ha az oroszok azt hiszik, hogy az Egyesült Államok repülőket és tankokat küld, akkor ez elég időt ad a magyaroknak, hogy kitartsanak. Az oroszoknál talán tovább… - ragadja meg Allen a kényelmes, és intrikus lelkének már kellően praktikus felvetést. Téma lezárva. Jöhet Szuez és az arab olaj.

Frank lehajtja fejét és megadóan sóhajt.

- Ha csak ennyit tehetünk - mondja, miközben széttárja a kezét és a kijárat felé indul.

- Kezdd el a sugárzást! - utasítja határozottan James Angleton, a kémelhárítási műveletek helyettes igazgatója. A cigarettafüst két vaskos sugárban áramlik ki orrán. Megigazítja szemüvegét. 

- Úgy, hogy az oroszok is hallgassák! - teszi hozzá és a kiégett csikket egy durva mozdulattal elfojtja a hamutartóban.

Helyszín: Bloomsbury 21, London
Időpont: 2014. október 17.

Amint Ivett belépett a tárgyalóba, rögtön megcsapta az unalom és közöny áporodott szaga. Savanyú képű uborkák sorakoztak a hatméteres fehér asztal körül, várva, hogy mit tud mutatni egy huszonnyolc éves lány, aki épp egy országos kampány tervét akarja most lenyomni a torkukon. Eleve feleslegesnek tartották az egészet. Csak a pályáztatási szabályok okán került sor erre a mai bemutatóra. Már eldöntött tény volt, hogy a nagy múltú és presztízsű liverpooli médiacég kapja a sok millió fontos büdzsét. Gyönyörűen befotózott plakátjaik ott sorakoztak a tárgyaló falán. Amit akarok, elérem felirat alatt tökéletes megvilágításban. Tökéletes nők végezték, tökéletes mozdulatokkal a nők számára tökéletesnek gondolt sportokat. Balett. Röplabda. Gimnasztika. Ugrókötelezés és egy, a millió dolláros bébire hajazó, sötét hangulatú bokszoló. Tökéletesen formált karakterek, színek és elrendezés na és persze mindegyik überszexi! Ugyan, mi lehetne ennél jobb? - tették föl magukban a költői kérdést a menedzserek.

Kilenc óra volt. A félig leeresztett fehér redőnyökön keresztül a napsugarak reménytelen erőfeszítéssel próbálták bevilágítani a klasszikus stílusban berendezett szobát. Egy fiatal gyakornokot leszámítva, csak férfiak voltak jelen. A szerényen meghúzódó mélyfekete kosztümös marketingest is csak azért hívták meg, hogy legyen, aki elkészítse a jegyzőkönyvet. A harmincat éppen csak betöltő, civil szervezetekre szakosodott kampány menedzser láttán rögtön felkészültek az előadás túlélésére. Diszkréten elfordított laptopjaikon sorra töltődött be a Sky Sport, a BBC vagy Sun nyitó oldala, míg a kötelességtudóbbak nekiláttak behozni az elmaradást a meg nem válaszolt emailek sűrűjében. 

Ivett lebiggyesztett ajkakkal fejezte ki megvetését az igazgatóság felé. Sosem szokott udvariaskodni. Mint mindig, most is győzni is fog, még akkor is, ha tíz keménykalapos angolt szolgálnak fel neki, cinikus yorkshire mártással. Be sem csukódott mögötte a némán záródó üvegajtó, mikor az asztalról felkapott egy rózsaszín filcet, a kupakot merészen az asztalra dobta és a filpcharthoz lépett. A viharos belépőt követően a szemöldökök harmonikusan összerándultak és fenyegető pillantások záporoztak a szemtelen szőke csajra. A pink műanyag darab végigpattogott az asztallapon, miközben mágnesként húzta maga után a menedzsment figyelmét. Mire újra fölnéztek, Ivett már gyors mozdulatokkal firkált a táblára. Lila kötött pulcsijának szára lecsúszott a karján, miközben hatalmas, ákombákom betűkel publikálta üzenetét a gőgős hallhatóságnak. A műanyag felületen éles, csiszolópapír szerű hang kisérte a folyamatot. Mikor végzett, még háromszor aláhúzta a feliratot, néhány virágot és szívecskét rajzolt köré ráadásként. Ezután játékosan piruettezve félreállt és bal kezét lassan végighúzva a szöveg alatt feltálalta az angliai nők sportra bírásának sikerreceptjét.  

A városi tanácsból a privát szférába nyugdíjazott öreg politikus vadul pislogott, hátha egyik fekete snitt alatt új formába rendeződnek a betűk. A fekete szemüveges pénzügyes kezéből kicsúszott az iPhone. A síelő pötty irányítás híján nyílegyenesen száguldott bele a fenyőfába. Game Over. 

Ivett tekintete végigsuhant a döbbent arcokon és a mosolygó marketinges lányon. Itt megállt. Némi késéssel a igazgatóság figyelme is lekövette határozott kék szemeinek bajt hozó fókuszát. A célszemély azonnal eltüntette a mosolyt a szája széléről és szemérmesen visszahúzódott a Toshiba laptop védelme mögé. Ő volt itt egyedül, aki értette, mit jelent a flipcharton szereplő rövidke mondat. Zseniális - dünyögte magában, miközben bepötyögte a klaviatúrán a projekt kódnevét:

Izzadj, mint egy disznó!

- Az “ezek a lányok tudnak” kampány azokat a nőket állítja a középpontba, akik egyszerűen csak szeretik a mozgást! Nem számít nekik, hogy miként. Nem számít nekik, hogy csúnyán néznek ki.  Nem számít nekik, hogy izzadnak. Csak csinálják! Mert szeretik! - itt újra a marketinges lányra nézett, aki átszellemülten hallgatta. - Ők inspirálnak minket arra, hogy lépjünk ki, mozogjunk, ugráljunk, fussunk és bizonyítsuk, hogy a sporttal szembeni előítéletek csupán egy korlát és ha a kampány arcai képesek azt átugorni, akkor neked is sikerülni fog. Elég volt abból, hogy a nők nagy része úgy érzi, nem elég menő ahhoz, hogy lemerészkedjen egy edzőterembe. Amiatt aggódjon, hogy idétlenül mozog, vagy hogyan néz ki a feszes sportszerelésben. Meg kell szerettetni velük az izzadást. Azt, hogy sportolni jó, akárhogy is nézel ki és ha megmozdulsz, akkor jót teszel magaddal. Nem tökéletes bombanőkre van szükség! Nem céltudatos szupermodellekre. Ők nem léteznek! Egyszerűen nem léteznek. Max, a ti szemetekben néz ki így egy sportoló nő! - ennél a pontnál rámutatott az előző kampányterv kisminkelt és tökéletes alkatú primadonnáira. 

A megszólított menedzsment ennél a pontnál már kezdte kényelmetlenül érezni magát. Le kellene állítani ezt a dilis csajt - gondolták többen, de olyan erővel beszélt, hogy senki nem mert szembeszállni vele. Egyikük sem akart az ijesztő úthenger elé állni. Volt benne valami félelmetes és ellenállhatatlan. Székükhöz szögezve, idegesen nézték, ahogy indulatos mozdulatokkal letépi a falhoz celluxozott plakátokat. A szakadó papír hangja végigbizsergett a hátukon.

Ebben a feszült hangulatban telt el a pitch hátralévő néhány perce. Ivett felvázolta, hogy kik lennének a kampány szereplői, hogyan jelennének meg twitteren, milyen lenne a honlap és a youtube-os videók. Pörgés, vibrálás, sokféleség és természetesen maximális hétköznapiság, ezek adják el majd az üzenetet - haladt pontról pontra a bemutatóban. A műsportok helyett dobjunk be focit, futást, erősítést, úszást, táncot, falmászást. Keverjük az ismert és szokatlan sportágakat, jelezve, hogy bár a cél egy, de az lehetőségek végtelenek, magyarázta Ivett, folyton igazgatva el-elszabaduló szőke hajfürtjeit. A nyomasztó, ellenséges légkör csak fokozta lelkesedését a téma iránt. Zárószavaiban kipirosodva, dramatizálva mélyítette el a kampány jelentőségét.

- Az ilyen előítéletek azok, amik távol tartják nők millióit attól, hogy azt tegyék, amit szeretnének - kezében fenyegetően lobogott a letépett balettező modell képe. - Ez viszont - a táblán lévő feliratra mutatott - visszaadja majd a sportnak azt az oldalát, amit mi valójában szeretnénk!

Az utolsó félmondat lassan ereszkedett le a fokozatosan csökkenő hangsúly hátán. A kopasz bizottsági elnök ujjai ezzel párhuzamosan kezdtek egyre hevesebben dobolni az asztalon. Mint mikor Katniss kilőtte az almát a malac szájából, úgy sokkolta ez a néhány perces verbális show drámai villanása a menedzsment nagy múltú fejét. Tudta, hogy valami lenyűgözőnek volt szemtanúja, mégis belül forralta az irigy méreg a nyilvánvaló és legfőképpen kontrollálhatatlan tehetség megnyilvánulása láttán. Túl sok évet húzott le a marketing szakmában ahhoz, hogy ne ismerje el, hogy amit látott, nagyságrendekkel meggyőzőbb, mint a földön heverő korábbi vázlatok cafatjai. Ugyanakkor hülyét csinált belőlük, és ezt csak kevés férfi tudja elviselni. Lázadó volt egy patináns angol intézmény fedélzetén. 

Ivett körbenézett, de a tanácstalan arcokról ugyan nem sok segítséget nyerhetett. A ráirányuló tekintetek összefüggő sötétségében csak egyetlen bátorítóan fénylő szempár ragyogott. Vékony kezét lassan ökölbe zárva, majd elernyesztve próbálta eltüntetni a heves gépelés okozta zsibbadást. Egy szót sem hagyott ki. 

Az elnök pókerarca színtelen hangon törte meg a pillanatnyi csendet:

Köszönjük, Miss Ivett - sandán az előtte lévő papírra nézett - Furedi. Majd jelentkezünk.

Két tenyerével szelíden az ajtó felé mutatva jelezte, hogy kopjon le. Ma nem volt őszinte hangulatában, így végül az érzelmeinek engedett. Engem senki ne nézzen hülyének! Ez most fontosabb volt számára az igazságnál.

A lány gúnyosan pukedlizve megköszönte a nagy semmit és hóna alá csapva kék dossziéját kiviharzott a tárgyalóból. Barmok! - mormolta magában, miközben igyekezett indulatait magába fojtani. Tenyere élével lazán odacsapott a hívógombra, mire a lift komótos tempóban megindult a földszintről. Amikor a második szint felvillant, hirtelen egy kopogó tűsarok hangja ütötte meg a fülét. A marketinges lány volt az. Ideges volt és erőltetetten komoly. Villámgyorsan jobbra és balra nézett és mikor megbizonyosodott róla, hogy egyedül vannak pajkosan elmosolyodott és hüvelykujját az elismerés nemzetközi szabványának megfelelően, fölfelé mutatva, némán gratulált. 

- Eszméletlen voltál! - sikítja hangosan, amint végre a két cselszövő magára maradt a fülke privát magányában.

Ivett kissé zavarodottan fogadja a záporozó bókokat. Bár tudja, hogy sok haszna nincs, de azért örült az elismerésnek. Kívülről kőkemény feminista énje belül vágyott az ilyen érzelmi horgonyok után. Miután végre kiértek a Bloombsbury utca reggeli forgatagába, a csevegés fölszabadult az Angol Sport Tanács feszélyező légköre alól. Tökéletes késő nyári időjárás volt, amit Londonban meg kell becsülni. A laposan érkező korai fények barátságos textúrákat vetettek a jellegzetes egyenstílusú bérházakra. Lent emeletes piros buszok és elegáns fekete Mercedes-taxik váltakozva csordogáltak lefelé a Covent Garden és azon túl pedig a Temze irányába. Ivett és önjelölt barátnője fölfelé indultak a Londoni Egyetem irányába. Az egzotikus, buja Bedford Square Gardennél 90 fokkal jobbra fordultak és elsétáltak annak nagy testvéréhez, a Russel Square-hez. Tettek egy rövid kitérőt a Southampton utcai Startbucksba, majd két karamelles macchiatóval felfegyverkezve keresztül-kasul bejárták a két és fél hektáros park hatalmas hársfákkal szegélyezett ösvényeit. Fontos témákról, felszínesen - kedvenc elvüknek megfelelően kellemes hangulatban töltöttek el egy közös órát. Ivett részletekbe menően kifejtette a megbukott kampány tervet, társalkodópartnere pedig kedves kis történetekkel illusztrálta, mekkora bigott seggfejek a főnökei. Ezt követően pedig kölcsönösen átrohantak egymás rövidke élettörténetén, mint két egymást interjúvoló bulvárújságíró. 

Katy már egy éve gyakornok a Kultúra, Média és Sport Minisztérium alosztályánál. Sok dolga nincs, sok kihívása nincs, de a pozíció jól néz ki majd a jövőbeli papíron. Ivett a Berkeley Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakát végezte el az Egyesült Államokban még 2006 és 2010 között. Azóta volt már politikai, jogi, környezetvédelmi, társadalmi és még ki tudja milyen címkéjű aktivista. Folyton mozgásban lévő GPS-jele megállás nélkül vándorolt nyugatról keletre, északról délre. Aprócska kis kommunikációs cége, a Humanity21 segít közhasznú civil mozgalmak brandjének kialakításában, felfuttatásában világszerte. Washington, San Francisco, Sao Paulo, Gáza, Brüsszel után most itt, Londonban. A kedélyes sztorizgatást Katy telefonjának váratlan csengése törte meg. 

A cég, sóhajtott föl, miután rápillantott a kijelzőre. Fanyar képel és unott hanggal fogadta a hívást. Ivett illedelmesen néhány lépéssel odébb állt. Egy vékony törzsű fiatal tölgy állt az ösvény mellett. Ritka lombkoronáján keresztül a Russel Hotel impozáns homlokzata szűrődött át. A fa tövében egy hajlított fémtábla állt: “A tölgyfa jelzi azt a helyet, ahova koszorúk sokaságát helyezték el a 2005. július 7-ei londoni bombatámadás emlékére.” A lány megilletődötten nézte a kopott feliratot. Tényleg! A Russel Square metrómegálló a szemközti utcában, ott történt a harmadik robbantás. Lehajolt és lesöpörte a ráragadt nedves leveleket az emlékplakettről. Idealista volt és megszállottan hitte, hogy a tudomány és a társadalmak fejlődése kiszorítja majd az ilyen vakvágányokat az emberiség fejlődésének az útjából. Egy zsebkendőt vett elő és aprólékos gonddal letörölgette a tenyerére ragadt nyirkos piszkot. 

Közben úgy tűnik, Katy végzett, mert most lelkesen integet neki a szökőkút mellől. Volt a viselkedésben valami furcsa. Kicsattanóan boldognak tűnt. Ivett kérdően kocogott friss barátnőjéhez. 

- Mi van? Kirúgtak? - viccelődött a magabiztos mosoly láttán.

- Annál is jobb zsenikém! Megkaptátok a kampányt! - sikította Katy és a döbbent lány nyakába ugrott.

Ivett sztoikus fölénye megroppant a hír hallatán. Erre valóban nem számított. Mi történt? - faggatta változatos kérdések formájában a titkok őrét. Az összefüggéstelen magyarázatból nem sokat értett meg, csak azt, hogy valaki felhívta a menedzsmentet felülről és engedélyeztette az anyagot. Ennek a valakinek ugyanis egy másik valaki felajánlott fél millió dollárt támogatásként, ha ez a kampány kerül megvalósításra. Ráadásul ennek a különös láncnak bőkezű tagja pedig most itt, a szemközti Russel Hotel halljában várja tíz perc múlva Ivettet. 

- Jó ég Katy, mondd már meg! Ki az? - zárta rövidre a lány a parttalan beszámolót.

- Missis Bold and Beautiful - tette hozzá Katy és vidáman fütyörészve már indult is vissza az irodába, hogy besegítsen a váratlan zöld lámpát kapó projekt előkészítésében. 

- Collin! - suttogta Ivett és megfordulva elhűlten nézte a kastélyszerű hotel opálkék ikertornyait.

Öt perc múlva már a hallban fogyasztotta a kedves indiai lány által felszolgált rövid kávét. Már a második volt, de úgy érezte, dupla koffeinlöketre van szüksége, hogy magához térjen a logikátlan fejlemények okozta kábulatból.

A húsz milliós nézettségű szappanopera producere egy extravagáns fekete-piros szettben érkezett. Jobb kezében egy aprócska aranyszegélyes fekete retikül. Ez volt minden, amit magával hozott. A recepciótól a kanapéig vezető néhány métert úgy tette meg, mintha csak sorozatának intrójában lépkedne a kifutón, vakufényekkel megvilágítva. Ha a stílus maga az ember, akkor ő egy nagy ember volt.

Ivett fölállt és barátságosan átölelték egymást. Össz-vissz háromszor, ha találkoztak eddig és néhány kisebb kreatív munkán kívül nem sok minden kötötte őket egymáshoz. Egy név és telefonszám voltak egymás számára, semmi több.

- Gratulálok a kampányotokhoz! Gyönyörű lett! - nyitotta meg hosszan tartó dicséretáradatát Collin és még szélesebbre húzta névjegyévé vált mosolyát. 

Gyönyörű? Sok jelzőt mondtak már projektjére, de a gyönyörű sosem volt köztük. Sőt, ezt a szót akarta a legjobban elkerülni, mikor a terveket készítette. Forradalmi, az szuper. Hiteles, az is oké. Naturalista - még elmegy. De az, hogy gyönyörű!? Mit akarhat tőlem? Miért ért meg ez neki félmilliót, ha az se tudja, hogy miről szól? - merengett Ivett, miközben kényelmesen elhelyezkedtek a kanapékon.

- Köszönöm a támogatást - viszonozta Ivett szerényen az elismerést és kék mappáját kinyitva elsorolt mecénásának még egy-két érdekességet a kampánnyal kapcsolatban. Ahogy sejtette, Bell csak felületesen figyelt. Ezután, néhány fárasztóan közhelyes bevezető kör után, Ivett egy célzott kérdéssel próbálta a hasznosság irányába terelni a beszélgetést. Idegesítette Collin Beverly Hills-i, hízelgő, de mégis távolságtartó stílusa. 

- Collin, miért segítesz nekem? - használt ki egy pillanatnyi szünetet a következő “milyen érzés itt Londonban?” típusú téma előtt.

A kaliforniai díva meglepett arcot vágott, mint aki el sem tudja képzelni, hogy fél millió dollárnyi adomány mögött, ugyan miért kéne bármilyen más szándékot sejteni, mint tiszta filantróp lelkesedést. Mivel azonban Ivett láthatóan nem engedett a kérdésből, végül kis fekete retiküljéből egy papírlapot vett elő és széthajtogatta a dohányzóasztalon.

- Te biztos jobban érted, mint én - kommentálta mosolyogva és ujjával átcsúsztatta a túloldalra.

Ivett felvette kinyomtatott hírt és olvasás közben egyre jobban szűkült össze a tekintete. A Napi Gazdaság keretes írása volt. “Az USA nagykövetsége nem tud a NAV-vizsgálatról” állt a fejlécben, alatta a cikkben pedig egy feltűnően szigorú mondat: 

“Bizonyos magyar magánszemélyekről úgy találták, hogy nem jogosultak az Egyesült Államokba történő belépésre, ugyanis hiteles információ áll rendelkezésre, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak.”

Következő rész (1. Évad 6. rész)

Még több hatalmat akarsz? Lájkold Facebook oldalunkat!

Mi ez? A Hatalom árnyékában egy aktuálpolitikai thriller sorozat, műfajában pedig folyamatosan frissülő regény. A történetet részben az élet írja. Egy fideszes vezető, egy civil aktivista és egy jobbikos tanácsadó sorsán keresztül követjük végig 2015 legfontosabb eseményeit.  

Disclaimer: A Hatalom árnyékában fiktív történet. A sorozatban megjelenő közszereplők mondatai, gondolatai és cselekedetei kizárólag a szerzői képzelet termékei. A valósággal történő bármilyen esetleges egybeesés a véletlen műve.